Dai 4-sho ~ Az első napom...

Az igazgatónő körbevezetett az iskolában. Hatalmas volt ez a hely....Akkora, mint egy város! Szó szerint minden volt benne... azonban osztálytermet eddig még sehol se láttam... A körút a végéhez ért. Az utolsó megálló az igazgatónő irodája volt. Bár jobban hasonlított egy luxus lakosztályra...
 - Nos, mi a véleményed az iskolánkról? - nézett rám kíváncsian.ű
 - Igazán... hm... lenyűgöző. De lehetne egy kérdésem?
 - Persze. Kérdezz csak bátran! - intett kissé túl lelkesen.
 - Mégis hol tartják itt az órákat?
Néma csend... Talán valami rosszat kérdeztem? Egek... ugye nem haragítottam magamra már az első nap az igazgatónőt?Ekkor váratlan dolog történt.... Az igazgatónő és a mögötte élló komornyikja nevetni kezdett... Megfordultam, és láttam, hogy még Rihito is nevet a maga visszafogott módján! Mégis mit mondhattam, mai ennyire szórakoztató?
 - Drágám - kezdte az igazgatónő könnyeit törölgetve - Azok a helyiségek, amelyekben végig vezettünk téged, azokban tartják az órákat....
 - EH? - csodálkoztam.
De mégis milyen órák lehetnek ebben az iskolában? Lovaglás, íjászat, úszás, vívás?? Ez nem iskola! Inkább V.I.P. sportclub! Eddig jó tanuló voltam, de itt mégis mire számíthatok? Valaki megérintette a vállam..
 - Nem kell aggódnia, Usagi-sama. Minden rendben lesz. Könnyű szerrel veszi majd ezeket az aprócska akadályokat - súgta a fülembe Rihito.
Valamiért hittem neki... és igazat adtam szavainak... Úgy éreztem az eddigi életemhez képest, ez gyerekjáték lesz!
 - Most keresd fel a szállásod, és rendezkedj be. Ha elkészültél, néz be a délutáni órákra - mondta az igazgatónő és búcsúzóul integetett.
Meghajoltam előtte, majd távoztam. Kimentem a folyosóra, majd ki az udvarra. Odakint mesés virágágyások, formára nyírt sövények és hatalmas, öreg fák álltak. Az egyik fa kiemelkedett a többi közül... Egy régi, hatalmas sakura... Teljesen megbabonázott... Egyszerűen átugrottam a virágágyáson, és szeme le se véve a fáról felé közeledtem.  Zajra lettem figyelmes... A zaj irányába fordultam... Egy hatalmas ló száguldott felém.... De túl késő volt, már nem tudtam félreugrani előle... Becsuktam a szemem... Egy lökést éreztem, majd a földre estem...

Dai 3-sho ~ Minden megváltozik...

Ezt nem hiszem el... Tehát tényleg az Ő unokája vagyok? Tehát tényleg gazdag családból származom? De a szüleim akkor mégis miért titkolták el előlem? És anya miért mondta azt, hogy a családja tagjai gonoszak?

 - Nagyon hasonlítasz anyádra... De a szemed... a szemed azé az alávaló apádé...

 - Az apám nem volt alávaló! - kiáltottam.

 - De az volt. Miatta veszítettem el a lányom!

Ezt nem hiszem el... Mégis mi ez a badarság? Még, hogy apa miatt veszítette el anyát.. a lányát... Mégis mit képzel magáról?

 - Anya önszántából hagyta itt ezt az egészet - mutattam körbe.

 - Tévedsz! Az apád elcsábította őt, és kényszerítette, hogy vele menjen! Kényszerítette, hogy hátat fordítson a családjának!

 - Tévedsz! Anya azt mondta, hogy maga és az egész család gonosz, és ezért ment el - ordítottam könnyeimmel küszködve.

  - Usagi-sama, kérem - lépett mellém és fogta le két karom Rihito.

 - NEM! - löktem el őt magamtól -  Az anyám tudta, hogy itt sohasem lehet boldog! Ő a szívét követte. Nem érdekelte a pénz, ő a boldogságot választotta! Az álmait követte, nem számított neki más véleménye- zokogtam.

 - Ebből elég! - kiáltotta a nagyapám - Nem tudod mit beszélsz... Rihito, a többit rád bízom. Vidd, nyugtasd le, majd mondd el neki amit tudnia kell - intett.

 Rihito meghajolt, majd ismét odalépett hozzám. Én ekkor már térdre rogyva zokogtam a földön. Ő leguggolt mellém. Átkarolta a vállam és kikísért. Megkönnyebbültem, amikor végre elhagytuk azt az átkozott épületet. Most nem helikopterrel, hanem limuzinnal mentünk. Út közben elgondolkodtam... Vajon miért is történik ez pont velem, pont most? Miközben így elgondolkodtam, a kocsi egyszer csak megállt Rihito kiszállt, majd kinyitotta nekem is az ajtót. Kiszálltam, és kíváncsian kémleletem körbe. Egy hatalmas épület előtt álltunk.. nem is épület... palota... Hatalmas kert vette körül... Az egész hely akkora volt, mint az előző város, ahol laktam...Elképesztő... Ez nem iskola... Ez egy álom.. A hatalmas ajtó két szárnya kinyílt és egy elegáns nő lépett ki rajta, minden bizonnyal a komornyikja kíséretében.

 - Üdvözöllek, Usagi sama- indult el felém - Én vagyok az iskola igazgatója. Isten hozott téged a JOSEI GA AI AKADÉMIÁN - mutatott körbe.

Ezt nem hiszem el... Én nem lehetek itt... Ez japán leggazdagabb örökösnőinek iskolája... várjunk csak... de... nekem mégis ide kell járnom... Én vagyok az egyetlen örökös.... De akkor sem akarok ide járni.. ez nem az én világom... Nem hiszem, hogy itt boldogulni fogok...

 - Nem kell aggódnia, Usagi-sama, én ön mellett leszek mindig- súgta a vállam fölött Rihito.

Már megint ezt csinálja... Olvas a gondolataimban... De a szavaitól valahogy megnyugodtam... Úgy éreztem benne bízhatok.... Már nem érdekelt, hogy mi vár rám az iskolába... Ha Rihito mellettem van, minden rendben lesz... Nem kell félnem semmitől... Valamiért biztonságban éreztem magam mellette... Már csak ő maradt nekem... Mindenkit elvesztettem...

Dai 2-sho ~ Az én komornyikom

Mégis miről beszél ez a fickó?  Még hogy az én komornyikom... Hiszen az lehetetlen... De nincs más választásom.. Vele kell mennem, ha válaszokat akarok kapni... De előbb haza kell mennem... Elindultam, de Ő megállított...

 - Mégis hova megye, Usagi-sama.

 - Haza... előbb el kell ott intéznem valamit... Csak utána mehet veled.

 - Értem, akkor elkísérem önt - mondta kimérten.

Elindultam, ügyet se vetve rá... Ő csendben követte engem.. Valamiért kellemetlenül éreztem magam tőle... Nem voltam hozzászokva, hogy valaki a sarkamban legyen... De le kellet viselnem... Legalábbis egy kis ideig még biztosan... Hazaértem... Elmúlt minden rossz előérzetem... Megfogtam a kilincset, azonban az a fickó mellettem termett, és elrángatott a háztól... Maga után rángatott, majd a földre taszított.

 - Hé, mégis mit.. - kérdeztem, de akkor az egész ház felrobbant...

Ez nem lehet! Odabent volt minden emlékem... És most megsemmisültek...

 - NEEEE - üvöltöttem, és könnyek gyűltek a szemembe...

Az a fickó csak egy szó nélkül átölelt... Valamiért biztonságban éreztem magam a karjaiban... Onnan figyeltem, ahogy eltűnik a múltam... Porrá ég... Minden fénykép, bútor és minden emlékem odaveszett... Már nem maradt semmim... se múltam, se életem, se választásom... Vele KELL mennem... Meg KELL tudnom,  mi folyik itt... Találkoznom KELL a nagyapámmal... túl sok a "kell" a jövőmben... Már semmi se lesz ugyan az... Nincs többé esélyem, hogy azt tegyem, amit én akarok.. Azt kellesz tennem, amit mások akarnak, hogy tegyek... Ahogy a házunk porig égett, lassan én is abbahagytam a sírást... Kibontakoztam a komornyikom karjaiból és felálltam... Rámeredtem a még parázsló romokra, és egy döntést hoztam magamban.. Letöröltem a könnyimet az arcomról, és komoly elképzelésekkel tekintettem magam elé...

 - Mondd csak, mi a neved? - kérdeztem.

 - A nevem Rihito - hajolt meg előttem.

 - Akkor hát Rihito, ideje indulnunk... Már nincs okom itt maradni...

 - Ahogy akarja, Usagi-sama - lépett mellém, és kezével mutatta az utat.

Az egyik mező felé terelt engem... A mező közepén egy helikopter várt... Felszálltunk rá, majd elindultunk.... Átrepültünk a romok felett, a város felett, a régi életem felett... Nem tudom meddig repülhettünk... én egész úton üres tekintettel bámultam ki az ablakon... Majd leszálltunk egy hatalmas épület tetején... Kiszálltunk, és egy sereg ember várt ránk.

 - Üdvözöljük, Usagi-sama - hajoltak meg előttem.

 - Ők a vállalat emberei. Segítenek önnek, hogy minél hamarabb hölgy válhasson önből - mondta Shiki.

 - Értem.

 - Kérem, kövessen minket. Felkészítjük, hogy találkozhasson a nagyapjával - mondta az egyik bájgúnár.

Elindultam utána... Egy liften át egy hatalmas egybefüggő szobába érkeztünk... Olyan volt, mint egy exkluzív modellszalon... Leültettek az egyik székbe, és egy sereg fodrász jött, hogy megcsinálja a hajam... majd a sminkem, és végül átöltöztettek...  Olyan másnak érzetem magam.. Mintha ez nem is én lennék, hanem egy báb... Mit is beszélek... tényleg csak egy báb vagyok...  Amikor végeztek velem, Shiki felkísért egy másik emeltre... Sötét volt.. Egy hatalmas szék mellett 2 férfi állt... Ugyan úgy néztek ki... ikrek... Mind a ketten öltönyben... Ekkor a székben ülő megszólalt..

 - Hát itt vagy Usagi - mondta egy mély, rekedtes idős hang.

A szék megfordult, és egy öreg ember ült benne... Szemében gonosz csillogás, arcán gúnyos mosoly... Láttam, hogy Shiki meghajol mögöttem... Tehát ez az elvetemültnek látszó öreg az én nagyapám...