A szüleimmel élek. Egyszerű, dolgozó emberek. Nem szenvedünk hiányt semmiben, de azt se mondanám, hogy túl jól élünk. Boldogok vagyunk a mi kis világunkban. De egyik nap, amikor a szüleim azt hitték, hogy már alszom, szem és fül tanúja voltam egy veszekedésüknek... A pénzről vitatkoztak... és anyám családjáról... Ugyan én még sose találkoztam velük, de a szüleim elég sokat emlegették... Amikor egyszer rákérdezte,. anyám csak ennyit mondott:
"- Ők nem olyan emberek, mint mi... Ők a maguk módján gonoszok... Remélem, neked sose kellesz velük találkoznod, lányom..."
Ezután többet nem kérdezősködtem... Láttam, hogy anya nem szeret erről beszélni... Azonban egyik nap, maikor iskolában voltam, szörnyű hírt kaptam... Anyámnak balesete volt... Éppen haza tartott, amikor egy részeg sofőr letolta őt az útról, és egy szakadékba lökte... Az orvosok szerint azonnal meghalt... Azonnal hazarohantam... Apám nem tudta feldolgozni a hasonló híreket... Lélekszakadva értem haza... De elkéstem... Apám már tudta a hírt, mire odaértem.. De nem tudta elviselni, és végzett magával... Egy nap alatt megszűnt az eddigi életem... Egy pillanat alatt vesztettem el mindenem... A barátaim segíteni akartak... azt mondták költözzem hozzájuk... De nem tudtam otthagyni a régi, családi házat... Minden emlékem ide kötött... Kitakarítottam az egész házat, majd szokás szerint megfőztem a vacsorát.. Megterítettem 3 személyre, azonban abból 2 hely üresen maradt... örökre... Egy könnycsepp gördült végig az arcomon... Nem ettem... csak felmentem a szobámba, és lefeküdtem... Másnap, mintha mi sem történt volna, iskolába mentem... Mindenki segíteni próbált, de én nem akartam... csak zavartak.... Hazafelé úton, egy férfi állított meg...
- Ön volna, Usagi-sama? - kérdezte tőlem.
- Igen. A nevem Usagi... - válaszoltam halkan...
- Értem. Önért jöttem, Usagi-sama - hajolt meg előttem, és előre nyújtotta egyik kezét.
Mégis ki ez az alak... és mit akar tőlem? Méghogy értem jött.. badarság... soha életemben nem láttam még őt...
- Kérem, jöjjön velem. Az édesanyja családja küldött. Szeretnének önnel találkozni.
Hogy mi? Az lehetetlen... eddig sose keresték velünk a kapcsolatot... vagy talán a szüleim nem engedték, hogy találkozzam velük? Ez kezd egyre zavarosabb lenni...
- Az anyám családja? De hiszen az anyám azt mondta, ők gonosz emberek... - mondtam zavartan.
- Inkább úgy mondanám, gazdagok.
- Hogy mi? - kérdeztem csodálkozva.
- Az édesanyja a Wataru család egyetlen lánya volt.
- Wataru? Úgy, mint Japán leggazdagabb családja? Az ő kezükben van fél japán... a vállalt pedig nemzetközi piacon is első...
Ilyen nincs... Méghogy én gazdag legyek.. Teljességgel kizárt dolog! Itt biztosan csak valami tévedésről lehet szó... Anya se volt az a kimondott gazdag kisasszony... Mindig keményen dolgozott... A gazdagok pedig mind lusták... Ráadásnak ők sose titkoltak volna el előlem ilyesmit...
- Pontosan. Ön az unokája a cég elnökének. Az egyetlen.
- De hiszen az lehetetlen... És te mégis ki vagy?
- Én? - kérdezte, és felegyenesedett - Én vagyok az ön komornyikja- mosolygott rám...