Nem tudtam mi történhetett... Értetlenül pislogtam fel, a rám nehezedő súlyra... Egy aranyszőke hajú fiú tengerkék szemei néztek rám vissza. Megbabonázva merültem el bennük... Ridegség, ugyanakkor gyöngédség csillogott bennük.
- Jól van? Nem esett baja? - lehelte kissé mély, rekedtes hangján.
Olyan közel volt, hogy a bőrömön éreztem a leheletét... Óvatosan bólintottam... Ő felállt, majd kezét nyújtva engem is felsegített... Mint a mesékben a szőke herceg.... A szívem vadul kezdet kalapálni, attól féltem kiugrik a helyéről...
- Biztosan jól érzi magát? - nézett rám aggodalmasan.
- Persze... Mégis mi történt? - kaptam a fejemhez.
- Az asszonyom éppen lovagolt, amikor maga szinte a semmiből tűnt fel. Sajnos nem tudott volna időben megállni, ezért segítettem az ÖN segítségére, hogy ne essék bántódása.
- Értem. Köszönöm, hogy megmentettél.
- Usagi-sam! Minden rendben? - hallottam futó lépteket a hátam mögül.
- Rihito... - mondtam halkan.
- Jól érzi magát? - fogta meg a vállam és alaposan végig nézett rajtam.
- Igen, jól vagyok. Hála .... öm.. hogy is hívnak?
- A nevem Azuma - hajolt meg.
- Az én nevem Rihito. Ő pedig itt az asszonyom, Usagi-sama.
- Örülök találkozásnak, Usagi-sama - ismét meghajolt és kezet csókolt.
Egy elegáns, kék lovaglóruhát viselő lány ügetett felénk fehér lován. Megállt előttünk, Azuma pedig odament, és lesegítette őt.
- Jaj, Istenem. Ugye nem esett bántódásod? Annyira sajnálom, nem láttam, hogy erre tartasz.
- Semmi gond...
- A nevem Kazue-sama. Ha bármiben segíthetünk, kérlek szólj - mosolygott rám.
- Köszönjük a kedvességét - hajolt meg előre Rihito - Usagi-sama, ideje lenne elfoglalnia a szállását. Hosszú nap áll ön mögött.
- Igazad van...
- Kellemes pihenést - integetett nekünk Kazue-sama, Azuma pedig meghajolt.
Valamiért úgy érzem, ma este még látni fogom ezt a szőke herceget... álmomban... legalábbis remélem...